Szabadulójáték - Hekl Krisztina

"Minden nem történhet egyszerre, erre találták ki az időt, ami persze nagy illuzionista. Elhiteti veled, hogy régen lesz majd, és soká is volt már. Csak nem vetted észre. Elhiteti veled, hogy meglehet még az is, ami valahol útközben elveszett. Ha innen nézzük, ez maga a remény. Jobbat mondok: ez valódi esély. Ott lenni akkor is, amikor nem vagy ott, erre egyedül a mű, az alkotás képes. (Az alkotóról most nem beszélek, mert azok előbb-utóbb eltűnnek mind a balfenéken.) Különösen, ha a szóban forgó mű nem egy összetákolt, jéghideg tesztpéldány, hanem apró illesztékek mentén gondosan összepászított és legyártott kézmeleg mesterdarab. Amihez közöd van, erősen. Rólad szól, vagy mi a franc. A te húsodba vág, a te beleidben vájkál, meg persze az enyémben, de ne személyeskedjünk, most én vagyok a górcső. Hekl Krisztina, akit legfőképpen az írásai optikáján át ismerek lassan tíz éve, most bizonyított. Megannyi folyóirat-publikáció után megmutatta, hogy számolni kell vele. Bánik az iróniával, kezeli a pátoszt, ritka tulajdonsága az ép arányérzék: oda tesz, ahová még, onnan vesz el, ahol már. Társadalmi érzékenysége, szatirikus látásmódja további pozitívum. Ha Houdini lennék, felfogadnám magam mellé. Elvégre egy szabadulójáték akkor ér valamit, ha valódi tétje van. Ha még a mutatványos sem lehet biztos benne, az-e a ketrec, amelyből szabadulnia kell, vagy az, ami odakinn vár rá. Ilyen egyszerű az irodalom, ilyen egyszerű minden, ami alkotás: vagy talál és elsüllyed, azaz feloldódik abban, akinek szánták, vagy nem talál, és te süllyedsz el." ? Turczi István