Kalandozás Bakucz József költészetében

Miközben úgy helyeztem el Bakucz József életművét, hogy ne legyen provinciális, számomra ő lett „a száműzött költő”: irányzatokba nem sorolható, a magyar költészet egyetemes állócsillaga. Ez az a kategória, amely a legárnyaltabban képes anyanyelvünkön kifejezni azt a létállapotot, amelyben Bakucz életművének fejlődéstörténete megragadható. Így, történeti tekintetben is fölvázolható egy olyan névsor – magyar és világirodalmi is –, amely távlatokat rajzol köréje. Ki nevezné emigránsnak, diaszpórának, határon túlinak vagy nyugatinak Janus Pannonius, Balassi Bálint költészetét – azon megfontolásból, hogy mikor, hol éltek, alkottak és tanultak? Ki merné hasonló jelzőkkel illetni Ovidius, Dante vagy Mickiewicz életművét? Bakucz korai költészete Pilinszky és Nemes Nagy irányzatához köthető, de a folytatás messze el is rugaszkodik ettől. A nyelvi kubizmus és a vizualitás érintésével, a legmodernebb magyar szürreális és konkrét költői nyelvet alkotja meg életművével, amelynek számottevő része máig kiadatlan. Hegedűs Mária HEGEDŰS MÁRIA (1951) költő, vizuális művész, pedagógus 1974-ben népművelés–könyvtár szakon diplomázott a Debreceni Tanítóképző Főiskolán, majd 1982-ben magyar–népművelés szakon az ELTE Bölcsészettudományi Karán. 1988-ban Eötvös József-ösztöndíjat kapott. Jelenleg Kazincbarcikán él. Eddig megjelent könyvei: Vendég voltam apám kertjében (1987, színes szitaalbum), Karnevál (1992, színes szitaalbum), Az én karneválom (1996), Összeszőtt mezők (1999), Párizsi napló (2009).