Auschwitz és utána  - Delbo

A föld, amely most először csupasz, most először száraz, felhagyott a szédítő vonzással, hagyni magunkat lecsúszni a földre, belesiklani a halálba, mintha a hóba – a felejtésbe – elengedni magunkat – nem parancsolni többé a karnak, a lábnak, a megannyi apró izomnak, hogy mindegyik tartsa magát, hogy állva maradjunk – hogy élve maradjunk – csúszni – hadd csússzunk bele a hóba – hadd csússzunk bele a hótól puha ölelésű halálba. A ragadós sár és a koszos hó helyett most először volt por. Száraz por naptól langyos nehezebb meghalni a porban nehezebb meghalni, amikor süt a nap. A kétezres években, amikor a nemzetközi nőnap alkalmából a párizsi Panthéon homlokzatára kifüggesztették az egyenjogúságért való küzdelem kilenc emblematikus női alakjának fényképét, Simone de Beauvoir és Marie Curie mellett Charlotte Delbo (1913–1985) francia írónő is ott szerepelt a legnagyobbak között. Delbo 1941-ben azzal a szándékkal tért haza egy dél-amerikai színházi turnéról, hogy csatlakozzon az ellenálláshoz. 1942-ben letartóztatták, férjét kivégezték, őt pedig egy 230 nőt számláló transzport tagjaként Auschwitzba deportálták, ahonnan először Raiskóba, majd Ravensbrückbe került. Hazatérése után néhány hónappal írta meg a Vissza már egyikünk se tér című írását, amelyen húsz évvel a megírása után, a publikálás előtt egyetlen vesszőt sem változtatott, és amely a Fölösleges tudás és a Napjaink mércéje című kötetekkel közösen alkotja az Auschwitz és utána című trilógiát. Delbo különleges hangú, hatalmas műve keveri a műfajokat, hangsúlyosan irodalmi nyelven íródott és reflektál is az irodalmi kontextusra. Auschwitzról, illetve Auschwitz elmondhatóságáról a női tapasztalatot, a női testet, a női sorsközösséget középpontba helyezve beszél. Ez a mindössze néhány évvel a háború után születő radikálisan bátor szövegvilág, miként az egész életmű, csak a legnagyobb szerzők – Kertész, Borowski, Cayrol, Levi, Semprún, Wiesel – írásaihoz mérhető. Delbo különleges hangú, hatalmas műve Auschwitzról, illetve Auschwitz elmondhatóságáról a női tapasztalatot, a női testet, a női sorsközösséget középpontba helyezve beszél.